Istensegítstől Hidasig 1941-2011

Elekes Dénes Székelyudvarhelyen született 1901. november 14-én. Gyulafehérváron végezte el a Hittudományi Főiskolát, 1921–1925 között. Gróf Majláth Gusztáv Károly püspök szentelte pappá a gyulafehérvári székesegyházban 1925. június 28-án. Három évig káplánként működött Csíkszentsimon–Csatószegen, majd Székelyudvarhely–Szombatfalván. Amikor a bukovinai székely falu, Istensegíts (Tibeni, Suceava megye) egyháztanácsa Gyulafehérvárra jött székely „papocskát” kérni kilenc hónap széküresedés után, Majláth püspök nem tudott papot ígérni, de megengedte, hogy az előszobában várakozó Elekes Dénes káplánt meggyőzzék, menjen velük, elengedi. Dénes atya vállalta a meghívást. 1928. augusztus 14-én jelentkezett Istensegíts faluban, majd az akkor még lembergi római katolikus érsekséghez tartozó Bukovina csernovici helynökségéhez is bejelentették 1928. szeptember 2-án. Ft. Elekes Dénes atya 1928-tól haláláig egybeforrott a bukovinai székelyek sorsával.

Bár sokat tevékenykedett a nép érdekében, „jutalomként” a magyar állam megtagadta neki a magyar útlevél kiadását. Sőt felszólították őt arra, hogy menjen Moldvába a csángókat is átcsalogatni Magyarország területére.

Kénytelen – kelletlen, 1941. szeptemberében átvonult Moldvába csángókat csalogatni. Azonban ez nem bizonyult könnyű munkának. A dolgok ilyen állapota nem az Elekes Dénes kitűnő szónoklata hiányának tulajdonítható, hanem a csángók makacságának. Nem voltak hajlamosak az ősi földet, a gazdaságaikat, egész történelmüket egy parancsra hátrahagyni. Érdekes volt a válaszuk is: „Mi nem megyünk Magyarországra, hanem jöjjön Magyarország ide.”

Elekes Dénes legelőször a moldvai Bogdánfalvára utazott. Itt Dr. Pál Petru fogadta, és a rendelkezésére bocsátott két lovat. Újabb megpróbáltatások vártak rá. Az 1941-és földrengés következtében a templomtorony a templomra dőlt, és annak tetejét beszakította. Ezt helyre kellett hozni. Majd lóháton indult a környező falvakban lakó híveit látogatni, de hamarosan ennek is véget kellett vessen. A román hatóságok gyorsan észrevették, úgymond „felforgató” tevékenységét, és megtiltották a szabadon való közlekedését. Még a filiálékba is csak községházi engedéllyel távozhatott. Ily módon megszorítva működését, Elekes Dénes kénytelen volt visszatérni Bukovinába 1942. március 15-én. Az egész Bogdánfalvából csak egy csángó legény kísérte el az állomásra, vitte ki csomagjait egy egylovas szekérrel. Ötven év távlatából, Elekes Dénes szépen emlékezik meg a Moldvában töltött hat hónapról: „Kedves, vallásos emberek voltak, akárcsak a bukovinai székelyek. Nem létezett köztük gyilkosság, öngyilkosság, nagyobb rablás, jó szomszédságban éltek egymással. A családapától kezdve mindenki imádkozott, az anyák már kiskoruktól megtanították gyermekeiket az imádságokra.”

Az agitáció miatt a román állam iránt lojális moldvai katolikus lelkészek feljelentették paptársaikat, és Robu elmozdította őket a posztjukról, sőt, emiatt hadbírósági eljárás is indult ellenük, ami alól végül a bukaresti magyar követség sebtében kiállított hazatérési engedélyével sikerült kibújniuk.

Ennek következtében a Moldvában maradt magyar lelkészek közül hárman, 1941 őszén először Demse Péter, majd nem sokkal később László Antal, s végül Elekes Dénes 1942. szeptember elején Bácskába ment hívei után, Istenáldásra.

Velük együtt menekült tovább 1945-ben Baranyába, a Pécsi egyházmegyébe. A német evangélikus Kalaznó faluba (Szekszárd mellett) telepedett le 250 istensegítsi hívével. Vele volt édesanyja is (Elekes Lőrincné, Józsa Mária), akit 1948-ban Kalaznón temetett el. Az ínséges körülmények között gazdálkodással segítette ki magát. Sohasem kért elbocsátót Erdélytől, mindig erdélyi (azaz 1932-től gyulafehérvári) egyházmegyés maradt. Dr. Jakab Antal megyéspüspök 1982. május 30-án kinevezte tiszteletbeli szentszéki tanácsosnak (assessor consistorialis ad honorem). Amikor nyugdíjba ment, egy ideig rokonaival élt, majd a Pécs melletti egyházi Szent Lőrinc Gondozóotthonban talált nyugalmat. Itt élte meg „acélmiséjét” is (75 év papság 2000-ben!), Mayer Mihály pécsi püspök atyával. Erdély főpásztora külön levélben köszöntötte acélmisés papját.

2003. június 2-án halt meg a Szent Lőrinc Gondozóotthonban. Meghagyása szerint Kalaznón temették édesanyja sírjába június 13-án. A gyászmisét a község főterén Mayer Mihály pécsi megyéspüspök és Jakubinyi György gyulafehérvári érsek együttesen vezette, a temetési szertartást is. Mintegy 70 pap és a hívek megszámlálhatatlan sora kísérte ki a temetőbe. A Magyarországi Bukovinai Székely Szövetség elnökei, tagjai énekkel, beszédekkel búcsúztak szeretett lelkipásztoruktól. Sírkövét maga készítette el a következő felirattal: „Elekes Dénes 1901 – Címzetes Püspöki Tanácsos.”

Források:

Fényképek: László Gergely Pál

Cikk: László Gergely Pál, Jakubinyi György püspök, Seres Attila írásaiból összeállítva.

A bejegyzés szerda, május 11th, 2011 - 09:02-kor történt. Kategória: Nincs kategorizálva. Valamennyi hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírforráson keresztül. Hozzászólás,vagy visszajelzés a honlapról